• Magyar kutatók részvételével folyik a kutatás a müon mágnesesmomentum-anomáliájának megismerésére. A Fermilabban, a Wuppertali Egyetemen és idehaza a Wigner FK RMI-ben dolgozó kutatók szerint jelenleg a részecskegyorsítós mérések pontosabbak, mint ami a részecskefizikai standard mobellből számolható. Az tehát egyelőre nem dönthető el, hogy a kísérleti eredményeik megmagyarázása a standard modellen belül a kvantumszíndinamikai elmélet pontosításával, vagy teljesen új fizikai kölcsönhatás bevezetésével lehetséges.[1]
  • E hónapban publikálta az eredményeit[2] egy nemzetközi kutatócsoport, amely az élet kialakulásának kémiai feltételeit kutatja. A kutatócsoport tagja, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus az MTA oldalán számolt be az eredményről, miszerint az önfenntartó autokatalízis (egyfajta öngerjesztő, katalizált kémiai folyamat) és a kompartmentalizáció (vagyis a sejtszerű, elkülönült struktúrák létrejötte, növekedése és szaporodása) egy rendszerben is megvalósulhat. Ez fontos lépés afelé, hogy az élet keletkezésének biológiai leírása mellé kémiai interpretáció is társuljon.[3]
  • A születő eruptív csillagok (amelyek fénygörbéjén évtizedes időshálán is lehetnek 2-5 magnitúdójú fényesedések) keletkezése közbeni tömegnövekedésének tanulmányozásához fontos lenne minél több megfigyelést tenni, azonban jelenleg mindössze 50 ilyen objektumot figyeltek meg. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA által üzemeltetett Gaia űrszonda adatait használva egy detektálási eljárást dolgozott ki, amellyel a gyorsan változó fényességű csillagok között ilyen születő csillagok azonosíthatók.[4] Több friss publikáció között szerepel Nagy Zsófia és szerzőtársai eredménye is.[5]

Források: [1] https://qubit.hu/2023/08/17/magyar-kutatok-nincs-szukseg-otodik-fajta-kolcsonhatasra-ahhoz-hogy-megmagyarazzuk-a-muonok-furcsa-viselkedeset [2] https://www.nature.com/articles/s41557-023-01276-0 [3] https://mta.hu/tudomany_hirei/magyar-akademikus-reszvetelevel-kerultunk-kozelebb-az-elet-keletkezesenek-megertesehez-113101 [4] https://www.csillagaszat.hu/hirek/magyar-kutatok-friss-eredmenyei-fiatal-csillagok-kitoreseit-eszleltek-a-gaia-urobszervatoriummal/ [5] https://arxiv.org/abs/2307.01629

  • kuneho@lemmy.worldM
    link
    fedilink
    arrow-up
    3
    ·
    1 year ago

    Végezetül egy kérdés. Aki eddig felcsútolta a posztot, az valóban hasznosnak is találta azt? Hosszabb, netán rövidebb ajánlók kellenének? Aki ezt a posztot látta, valóban követett is a linkek közül egyet-kettőt, vagy inkább elég volt a rövid összefoglalókkal képbe kerülni?

    Én abszolút hasznosnak találom, mert bár magtól nem biztos h keresgélnék ilyesmit, de menő akár havonta egyszer egy összefoglalót olvasni róla, hivstkozásokkal együtt.

    Bár én a linkeket legtöbb esetben nem követtem, mert sz összefoglaló egészen kielégítő, de ha olyan volt a hír, ami úgy jobban megfogta a kiváncsiságomat, azt fel is kerestem eddig.

    Szóval, én szerintem ezek baromi jó posztok, szívesen látok ilyesmit itt, köszi érte, értük :)